Illegális-e a székhelyszolgáltatás?

Több embertől lehet azt hallani, hogy úgy vélik, hogy egy székhelyszolgáltatás illegális tevékenység. Az ilyen gondolatokat gyorsan meg lehet cáfolni azzal, hogy nincsen semmiféle törvénybe ütköző akadálya egy székhelyszolgáltatásnak. Vagyis nem tiltja egy törvény se, hogy egy címre több cég, vagy vállalkozás legyen bejelentve, és a legtöbb esetben az ilyen vállalkozások jogi és adózási szempontokból is megfelelően működnek. A legtöbb székhelyszolgáltatás olyan törvényes cég kínálatából választható, ahol a NAV ellenőrzések mindent rendben találtak, vagyis minden adminisztrációs munkát törvényes úton végezzenek el a székhelyszolgáltató cégek. Székhelyszolgáltatók elmondása szerint nem tapasztaltak még olyat az évek során, hogy azért lennének a megszokottnál több és rendszeres NAV-s ellenőrzések, mert egy cég, vagy vállalkozás székhelyszolgáltatást vesz igénybe. A székhelyszolgáltatók legfőbb célja, hogy mindent törvényesen és precízen tudjanak dokumentálni ezáltal előrébb vigyék cégek és vállalkozások sikerét.

Miért éri meg egy székhelyszolgáltatást választani?

Egy ilyen székhelyszolgáltatás segítségével sokkal egyszerűbbé tudja tenni egy vállalkozás, vagy cég vezetését, mivel hivatalos leveleket át kell venni, dokumentálni kell és NAV-s ellenőrzéseknek eleget kell tenni. Ezek a feladatok miatt nem jó döntés egy céget vagy vállalkozást saját otthon címére bejelenteni. Gondoljanak csak bele, hogy milyen lenne, ha egy családi összejövetelkor NAV-os emberek jönnek ellenőrzésre az otthonukba. Ilyen esetek elkerülésének érdekébe jó, ha egy olyan címet ad meg az ember, amelyről biztosan tudja, hogy váratlan ellenőrzésekor is vállalható megjelenést tud mutatni a cégről. A hivatalos levelek időben való átvétele nagyon fontos egy cég életében, így nem fordulhat elő, hogy egy levél később érkezik meg. A hivatalos leveleket nem dobják csak úgy be a postaládába, hanem személyesen kell átvenni, így problémát tud okozni a levelek átvétele, ha az otthonunk címét adjuk meg székhelyként. Mivel sok esetben nem tudunk akkor otthon lenni mikor jön a postás, így nekünk kell elmenni a postára. Viszont, mint mindenki tudja a posták későn nyitnak és korán zárnak, így nagyon nehéz tud lenni az, hogy a levelünket átvegyük. Egy székhelyszolgáltatás mindig időben átveszi a leveleket, és a cégeknek továbbítja is átvétel után egyből, így nem tud abból gond lenni, hogy egy fontos levélre nem válaszolunk időben.

A Logosz Cégcsoport székhelyszolgáltatás lehetősége a legjobb döntés!

A Logosz Cégcsoport kecskeméti irodája segíti a kezdő vállalkozókat abban, hogy valóságosan a cégükkel kapcsolatos tevékenységeket tudjanak foglalkozni ahelyett, hogy olyan adminisztratív feladatokat kellene ellátniuk, melyekkel csak az idejüket és az energiájukat pazarolják. Ilyen tevékenység például a hivatalos levélügyek adminisztrációja. A Logosz székhelyszolgáltatás az az intézmény, mely a legnagyobb adminisztratív terheket leveszi az emberek válláról, ezáltal megkönnyíti a vállalkozói tevékenységüket.

A székhelyszolgáltatás azért jött létre, hogy segítse a vállalkozókat: a cég bejegyzésekor már ki kell jelölni azt a postai címet, ahova a cég hivatalos levelei érkeznek majd. Ez a cím tulajdonképpen bármi lehet: a vállalkozó saját lakcíme, egy bérelt iroda címe, egy székhelyszolgáltató címe – ez a legjobb választás! A székhely az a hely, ahol át kell venni a leveleket, ennél fogva kezelni és rendszerezni is itt kell majd őket, sőt, ha jönnek a NAV ellenőrei, itt kell bemutatni nekik az iratokat. A Logosz segít, hogy ne Önnek kelljen ezekkel a papírügyekkel foglalkoznia, mely mind az otthonában, mind az irodájában komoly terheket rónának Önre. A Logosz irodái országszerte 19 helyen találhatóak meg.

Kedvező személyi hitel- ki juthat hozzá?

A személyi hitel világa az elmúlt években rohamos fejlődésnek indult a nagy számú kereslet miatt. Ennek köszönhetjük, hogy az évek alatt a személyi hitel konstrukciók igen kedvezően alakultak. Így egyre többen vehetik igénybe a személyi hitel nyújtotta lehetőségeket, de azért így is van néhány alap feltétel aminek meg kell felelni az igénylésnél.

Személyi hitel feltételei-könnyebb megfelelni mint gondolnánk.

Nem is olyan régen még a személyi hitel egy luxus terméknek számított a banki világban. 2011-ben a személyi hitelek THM-je még meghaladta a 31%-ot, ami elég nehezítő tényező volt a személyi hitelt igénylők körében. Ma a legjobb THM-el rendelkező személyi hitel 8%, a legrosszabb is “csak” 20%-os THM-el rendelkezik.

Ennek hatására azon személyek is biztonsággal igényelhetnek személyi hitelt akik kevesebb havi jövedelemmel rendelkeznek.

Szükséges papírok személyi hitel igényléshez.

Ahhoz, hogy a személyi hitel igénylés folyamatát megindítsuk be kell mutatni a:

  • fényképes igazolványt
  • lakcímkártyát
  • munkáltatói igazolást
  • szükség van legalább 3 hónapja nyitott bankszámlára

Ha nem rendelkezünk állandó jövedelemmel, esetleg egyéni vállalkozók vagyunk:

  • bevonhatunk adós- vagy kezestársat
  • ne szerepeljünk KHR listán
  • a vállalkozás előző évéről szóló mérleget

Amennyiben ezeknek a kitételeknek megfelelünk és kivétel nélkül minden szükséges iratot sikerült leadni, a bank elbírálja a hitelkérelmet. Pozitív elbírálás esetén hamarabb megkapjuk az igényelt összeget mint gondolnánk.

A finanszírozás az egyik kulcskérdés az induló vállalkozásoknál

A Forrás Centrum oldalán már elérhetők az Új Széchenyi Terv pályázatai. Jelenleg a GINOP pályázat áll minden vállalkozás rendelkezésére. A Forrás Centrum eddig már 900 nyertes pályázattal büszkélkedhet és már 13 milliárd forintnyi támogatást sikerült átadnia a vállalkozásoknak. Az EU pályázatok nyertesei közé bekerülni nem egyszerű, de megoldható, ha segítséget veszünk igénybe. Egyéni vállalkozóknak is segítséget nyújtanak, ekkor az előző két év szja bevallását kell átnyújtani a pályázatírással foglalkozó cégnek. Az szja bevallás alapján a cég elvégzi a minősítést és jelzi, hogy mennyire alkalmas a cég a pályázatbenyújtásra. Ez nagyon fontos lépés, hiszen feleslegesen nem érdemes nekifogni a pályázatírásnak. A finanszírozás az egyik kulcskérdés az induló vállalkozásoknál részletei…

Cégalapítás Budapesten

Nyugaton már 10 éve nagy divatja van a cégalapításnak, egy időben minden fiatal azon gondolkodott, hogy mit alkosson, mibe fektessen bele, hogy hogyan legyen önálló vállalkozóvá. A cégalapítás Budapest fiatalságát hullámszerűen elkapta az utóbbi időben – a megszokott módon a nyugathoz képest kis késéssel -, és ma már itt is egyre többen akarnak valami újat alkotni, kreatívan. Cégalapítás Budapesten részletei…

Emelkedett a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban júliusban

Emelkedett a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban júliusban, az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) szerdán közölte, hogy az aláírt szerződések számára alapozott index értéke 111,3 pontra nőtt a júniusi 109,9 pontról. A júliusi az utóbbi egy évtized második legjobb értéke. Emelkedett a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban júliusban részletei…

Panasonic formatervezési díjat nyert a klímáival

A Panasonic Ethera légkondicionáló rendszere 2013-ban elnyerte az IF Formatervezési Díjat. A zsűri egy nagyon komoly és több területet is felölelő követelményrendszer alapján díjazta a klímákat. A megjelenés, a környezet, a környezetre gyakorolt hatás mind közrejátszott a díj odaítélésében. Panasonic formatervezési díjat nyert a klímáival részletei…