Árulkodó jelek, hogy csúnyán melléfogtál a társkeresőn

Egyre népszerűbb Magyarországon is az online társkeresés intézménye, aminek köszönhetően lényegesen többen ismerkednek ilyen formában. Mivel egy viszonylag új dologról van szó, általánosságban kijelenthető, hogy még mindig nagyon sok a buktató ezen a téren, tehát túl kevés tapasztalatot szereztek az emberek még azzal kapcsolatban, hogy mikor fogtak mellé, és mikor van sikerük egy online társkeresés során.

Az egyik legárulkodóbb jel a témában határozottan az, ha kiválasztottad bár a megadott adatok alapján passzol hozzád, saját leírásánál azonban szinte semmi használható információt sem ad meg magáról. Akik ugyanis komolyan gondolják a társkeresést, az a minimum, hogy alaposabban is bemutatkoznak adatlapjukon, hogy az érdeklődők tudják, mire is számíthatnak tőle. Ha a bemutatkozás hiányos, érdemes már fenntartásokkal kezelni a másik felet, akkor pedig pláne, ha például rendszertelenül vagy kelletlenül válaszol üzeneteidre, esetleg abban is titkolózó, nem küld magáról képet és így tovább. Az ilyen emberek általában csak vadásznak az ilyen oldalakon, kíváncsiskodnak, és nem igazán keresnek maguknak párt.

Szintén a melléfogás egyik jele az is, ha valaki gyanúsan tökéletes hozzád, esetleg úgy próbálja eladni magát neked, hogy vele aztán biztosan nem foghatsz majd mellé. Az ilyen embereknek az esetek többségében valamilyen hátsó szándékuk van – akár a legextrémebb dolgokra is gondolhatunk –, így amennyiben felmerül a gyanú, hogy például már a profilfotó sem igazi, esetleg nem akarja elárulni a valódi nevét, vagy a nevére nincs találat a közösségi oldalakon, akkor inkább nagyon óvatosan közelítsünk felé. Nem kizárt ugyanis, hogy valóban ráakadtunk a nagy Ő-re, de amennyiben valaki túl rámenős, az soha nem sejtet semmi jót.

Kerüljük azokat a társkeresőket is, akik bár az adatlapjuk szerint rendben vannak, az üzenetekben és később esetleg a telefonban nem tűnnek túl meggyőzőnek. Például vannak olyanok, akik hajlamosak akár napokra vagy hetekre is eltűnni indokolatlanul, vagy általános indokokkal. Ha valaki bolondul érted, vagy komolyan szeretne megismerkedni, akkor ilyet nem tesz, tehát felejtsd el! Az sem túl szerencsés felállás, ha a másik fél sokat halogatja a dolgokat, ha nem hajlandó találkozni veled már több hétnyi ismeretség után sem. Amennyiben ilyesmiket tapasztalatunk, érdemes inkább tovább lépni, és elfelejteni a kiszemeltet, ne raboljuk se az ő, se a saját időnket, hiszen nem kizárt, hogy közben éppen életünk legnagyobb lehetőségeit szalasztjuk el a háttérben.

Cikkünk megírásában a RandiTime.hu csapata volt segítségünkre.